2011. februar...


A kedvenc kis sarki kocsmám ablakán kinézve láttam az elrohanó embereket és egy különös kérdés vetődött fel bennem. Az az ablak… Az az ablak mindig kikapcsol. Elrepít egy nyugodtabb, csendesebb világba. A cigarettafüst és a málnától édes sör lágy egyvelege mindig eljuttat egy olyan pontra amit máshol nem lehet elérni. Olyankor leáll az agy, a gondolatok lenyugszanak és lehetőség nyílik egy kicsit rendet rakni abban a kaotikus kuplerájban ott benn. És jönnek a kérdések.
Milyen kort élünk most?
Valaki azt mondja: „Ha szétnézel a világban..”
Hogyan nézhetnél szét a világban? A világban nem lehet csak úgy szétnézni. Amit a televízió és a hírek elénk tarnak, csupán apró pici töredéke annak az ügyesen, szinte észrevétlenül elferdített valóságszerű információáradatnak amit mindenki hallani akar. A pénz, az olaj, a háborúk, az üzletláncok egyre csak gyarapodó serege, az új találmányok, a reklámok, a szórakoztató adások, a természetműsorok de meg a legegyszerűbb sportközvetítések is mind mind halovány másai egy olyan világnak amit mi nem élhetünk meg. De barmit láthatunk a világ bármelyik szegletéből azon a bizonyos kis dobozon keresztül ami nélkül nem háztartás a háztartás. Bármit? Csupán annyit amennyit más emberek hajlandóak megmutatni nekünk. Apró kicsi történések csupán, melyek hosszú-hosszú évek múlva, messzi-messzi generációkat informálhatnak majd arról hogy megközelítőleg milyen eletet éltünk mi emberek a beskatulyázás korszakában. Az emberek kényszeresen besoroljak egymást és magukat de a világ bármilyen történését is egy halmazba. Szükség is van erre. Hisz másképpen nem lehetne a dolgok mögé látni, értelmezni azokat. A besorolás meghatározás, a meghatározás magyarázatra szorul, de sajnos abba a tévhitbe ringatja magát sok másoknál is intelligensebb ember, hogy ezzel a művelettel meg is érthetőek a dolgok. Ha az átlag embert vesszük példának, az alapműveltség egyre magasabb szinteket üt meg, a tudás egy kis energia befektetésével már nemhogy elérhető, de kötelezően elsajátítandó, szükséges túlélési forma, de értelmet nem ad. A diák aki bemagolja a holnaputánra feladott verset magyar órára lehet, hogy 10 év múlva is idézni tudja a költő szavait, jobb esetben egy kis mellékelt verselemzés betanulásával szorgalmi feladatként meg el is beszélget róla egy pár mondatban. De hány diák akad aki nem csak a szavak sorrendjét latja ezekben? Aki nem hajlandó elfogadni a belemagyarázott „tényeket” egy alkotásban amit az Irodalom könyv szerkesztői gondos odafigyeléssel szerkesztettek megkönnyítve a mű tartalmának megmagyarázását. Mar az iskolában racionális gondolkodásra tanítják a nebulókat. Globálisan van is értelme az egésznek. Nem marad teljesen hülye a gyerek. Sőt! Sokan még talán örömüket is lelik a tanulásban és az információik gyarapításában. Mégis. A végén hány diák érettségizik le úgy, hány fiatal diplomázik le úgy, és hány ember lep ki az iskolapadból a nagybetűs ÉLETBE igazi értelemmel? Az a sok-sok végigkörmölt év a tanteremben, az a sok-sok otthoni tanulás, felelet, dolgozat és záróvizsga hány embernél mutatkozik meg tiszta értelemben? Nyilván vannak ilyenek is. De talán nem nevezhető a többségnek. És utána ezek az emberek fogjak vinni a jövő generációját. Ezek a túlképzett „okos” emberek, akik sokat tudnak de mit sem értenek, fognak olyan munkákat kapni irodákban, hivatalokban vagy akárhol ami olyan felelősségekkel jár majd amivel más, teljesen idegen emberek nem csak hétköznapi életére lesz hatással. És mindez miért? Mert ezek szerint a tudás manapság nagyobb erény az értelemnél. Az értelmes embereket nem sokan viselik el. Az értelmes ember talán ki is log a sorból. Talán az is elég ha valaki csak epekedik az értelem iránt. A tudás könnyű kenyér. Az értelem pedig sokszor a tudás ellen beszel. A régi korokban is voltak mar emberek akik sokat tudtak, túl is éltek nagy részben, ezek az okos emberek viszont az értelmes embereket elégettek és karóba húztak. Az okos emberek féltek az értelmet és belül talán irigyelték is. Mert tudtak, hogy nem áll rendelkezésükre. Mert a tudás mondhatni kézzelfogható, az értelem pedig lelki kincs. A lelek pedig mar nem feltétele a túlélésnek manapság. Bizonyos szituációkban még hátráltató tényező is lehet. Mert sokkal egyszerűbb megmagyarázni a dolgokat, különválasztani egymástól, kis dobozkákba csomagolni és félkészre sütve a világ elé rakni meg akkor is ha nem teljesen őszinte a dolog. Talán úgy fognak emlékezni Ránk mint a generációra a magyarázatok korából...